Kerti naplók

Kerti naplók

A Szugló utca szépítése

2019. augusztus 19. - Kéktúra

 

A mi utcaszakaszunk nem tartozik Budapest legszebb szakaszai közé. Ha a Nagy Lajosról lekanyarodunk a Szugló utcára, gaz, még több gaz, egy kis kutyaszar kövezi utunkat. Az Angol utcában jobb a helyzet, ott több ingatlan előtt is gondoskodnak egy kis virágról, növényzetről.

Előttünk sajnos le van aszfaltozva minden, nincs lehetőség ültetésre. Így árnyékoló fák sincsenek a ház előtt. Mellettünk pedig van egy elképesztően lepusztult önkormányzati ingatlan, önkormányzati lakásokkal, ahol már csak páran laknak. Szerintem az önkormányzat arra vár, hogy végleg lakhatatlan legyen és majd jó pénzért el tudják adni, hogy felhúzhassanak egy társasházat rajta, ha eldózerolták az épületet. Évekig dumálgattam az alagsori szinten lakó "őrült fickóval", aki egy ideig éjjelente ordibált, aztán úgy hallottam, a gyógyszerszedésnek köszönhetően rendbe jött, és valamikor akkoriban álltam le vele néha beszélni, főleg kutyasétáltatás közben. Sosem felejtem el, mikor a kutyával elmentünk mellette, ő meg a rácsos ablakon át kidugta a kezét és élvezte a reggeli kilátást, szürcsölte a kávéját. Mindig azt mondta, most már elköltözik. Meg hogy van valami barátnője. Pár év után tényleg elköltözött, idén nyáron. Egy kicsit hiányzik, olyan szomorú ránézni a lakására. Mindig volt ott egy piros virágú szobanövény az ablakában, és állandóan azon gondolkodtam, mű-e vagy élő, mert mindig virágzott, szinte egész évben. Élő volt, mert volt mellette lehullott rész is. Szóval az élet, a szépség még a legszomorúbb helyeken is utat talál magának.

Az önkormányzati ingatlan mellett pedig egy viszonylag nagy épület áll, nagy telekmérettel, egy főleg rendszer- és biztonságtechnikával foglalkozó cégekkel teli irodaépület. Ők a teleken belül gondozzák valamilyen szinten a zöldfelületeket, de azért látszik, hogy viszonylag alacsony költségvetéssel dolgoznak. Úgyhogy az utcafront eléggé elhanyagolt ott is, nagy ritkán lenyírják a füvet, ha már óriási a gaz.

Talán tavaly találtam rá a Virágzó Zugló programra (http://viragzozuglo.hu/hu/szoveg/fooldal/9), ami egy önkormányzati program. Zuglói lakosok pályázhatnak rá, a program lényege az utcafrontok szépítése. Ha van egy-két lelkes lakos, akkor az önkormányzat egy kertészeten keresztül (mi a Borhy Kertészettől kaptuk a növényeket) növényeket, virágzó cserjéket- és évelőket biztosít, és azt egyénileg kell elültetni, gondozni. Ha nincs szerszám, akkor az önkormányzat segít benne, de az kicsit több szervezést igényel a részükről.

Nyilván az a legjobb, ezt a pályázati anyagba is bele kell írni, ha egy társasház több lakója írja alá a pályázatot, és biztosít arról, hogy részt vesz az akcióban. 

Én március 22-én pályáztam, méghozzá találomra beírt nm-rel, mert megpályáztam az önkormányzati ingatlan előtt lévő utcafrontot, onnantól egészen az Angol utcáig. Valamikor májusban hívtak, kijött egy fiatal lány felmérni a terepet. Sajnos egy jelentős szakaszon ott parkolt már vagy 2 éve egy Suzuki. Beszéltünk arról, hogy nem lehetne-e elvitetni, és nem sokkal később (ez egészen elképesztő), kiderült, hogy az egyik szomszédunké, egy itt lakóé, aki amúgy a robogóját is a fölszintünkön tárolja már évek óta és folyik belőle az olaj. Na ez a Suzuki is már teljesen le van épülve, ott van hagyva rohadni. Rendszám van rajta, úgyhogy a közteresek nem tudták elvitetni. 20 nm-re kaptunk növényeket, megbeszéltük, hogy a parkolás elkerülése végett, ergo ne tarolják le kocsival a növényeket, cserjesort ültetünk kívülre. Virágzó cserjesort. Belülre pedig mehetnek a kisebb évelők.

Eredetileg csak az önkormányzati ingatlan elé kaptunk növényeket, de végül annyi jött, hogy az irodaépület elé került a fele a növényeknek.

Ami kissé betett, az az volt, hogy az esős időszak utáni első kánikula napon ültettünk, egy napos munka volt, és utána végig kánikula. Elég durván sokkot kaptak a növények, főleg a cserjék küszködtek. A talaj elképesztően silány, kavicsos, homokos. Az úttest felőli részen kb. 30 cm-rel beljebb tudtunk csak egyáltalán ásni, annyira törmelékes minden.

Elég sok segítőt verbuváltam a környéken, egyrészt szomszédokat, barátokat, ismerősöket és lelkes környékbelieket a miutcank.hu-n. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyien jöttek segíteni!

167 növényt ültettünk el egy nap alatt. Először gazoltunk, ástunk, gereblyéztünk aztán ültettünk. Rengeteg szemét gyűlt össze, puzzle, üvegdarabok, tollasütő miegymás.

61981526_2208211975882221_7648192991500173312_n.jpg

62061127_2208212232548862_82012417696989184_n.jpg

62053058_2208212392548846_6882949232328704000_n.jpg

 

62075512_2208212562548829_2827758260973469696_n.jpg

 

A fenti kép hátsó részén látható üres részekre lehetetlen volt ültetni, azt meghagytuk az esetlegesen (és eddig is időnként) ott parkolóknak.

61680861_1715726938573472_6186940075385815040_n.jpg

61693158_850698888624597_7312832397316194304_n.jpg

61701564_327338951501344_6547660089220661248_n.jpg

61857901_2208212499215502_2114059344919134208_n_1.jpg

Milyen növényeket kaptunk? Cserjék közül sárgalonc, aranyvessző, jezsámen (jázmin!) stb., évelők pedig szegfű, nyuszifül, varjúháj, kőtörőfű, egyéb pozsgások.

Az első két hétben nagyjából 8 növény száradt ki/el. Azóta is volt pár, ami feladta a küzdelmet, főleg itt az irodaépület előtti résznél, ami iszonyúan homokos (nem tartja meg se a nedvességet, se a tápanyagokat).

Hamar beálltunk arra, hogy kétnaponta kell locsolni, ez bizony egy gigászi munka, mert nincs elég hosszú slagunk, így kannákban, vödrökben hordjuk ki az udvari csapról a vizet. És persze az egyik társasházi lakó meg is jegyezte, hogy mit pazaroljuk a vizet. Kiszámoltam, hogy ha kétnaponta locsolunk szeptember végéig, az összesen 6 köbliterre rúg (literre pontosan számoltam), és az 1500 Ft-ba kerül összesen, tehát egy lakásnak 100 Ft-ba. Értesítettem mindenkit utána, hogy zsebből kifizetem ezt az összeget, ha nem szeretnének rááldozni ennyit.

Hamar világos lett, hogy valami tápanyag kellene a növényeknek. Mi kell a növényeknek? Nitrogén (levelekhez, protein, a legfontosabb forrás), kálium (termésekhez) és foszfor (gyökérzet stb .). Költségkímélés címszó alatt a komposzthoz fordultunk, és az egy éves érett komposztig leástunk, átrostáltuk egy sima rekeszes tárolón és az isteni finom erdőillatú tápanyagot kivittük és a tövek köré (inkább a cserjék köré, mert nem volt olyan rengeteg) leraktuk. Olyan sokat jelentett, hogy ezután öntözéskor nem folyt el a víz a homokon, hanem szépen helyben maradt és beivódott a tövek körül. Tuti siker!

Aztán jött a gaz... a gazrengeteg. Arról nem is beszélve, hogy hány, de hány cigicsikk landolt a növények közé az első időkben meg a sok szemét. Miért szemeteltek emberek?! De túljártam a többség eszén, kiraktam egy cigicsikkgyűjtőt, hogy legalább ennyivel segítsem az ügyet. Kukát is próbáltam igényelni, de arról azóta se jött hír. Egyébként itt tényleg kevés a kuka, nagyon sokan járnak errefelé, nem ártana egy.

Szóval a gaz. Tara...tara...tarataratara... TARACK INVÁZIÓ! Elképesztően sok tarack van a környéken, az irodaépület előtt is az a fű, egyébként szép meg minden, azt lehet rá hinni néha, hogy fű, de egy konok, vadul terjeszkedő gyomnövény. Megállíthatatlan.

Úgyhogy bár nem úgy terveztem, de fogtam magam és vettem 4*40 l fenyőkérget az utcára, és leszórtam mulcsnak, hogy talán valamennyire segíti visszafogni a gyomokat és tovább segíti a nedvesség megtartást. Na meg persze sokkal szebb a látvány, szépen kontrasztolnak a növények és a sötétbarna kéreg. Persze csak a felére volt elég, úgyhogy a másik fele még kicsit nyomi, de egyszer oda is eljutok.

4 porcsinrózsát vettem a kihaltak helyére, ez egy nagyon szívós, csodás kis növény, a leglehetetlenebb helyeken is virágzik. A szomszédom pedig kövirózsákat hozott a nagy kőkaspóba illetve az egyik fa köré.

És akkor jöjjenek a képek!

dsc_0587.JPG

dsc_0588.JPG

dsc_0589.JPG

dsc_0590.JPG

dsc_0591.JPG

dsc_0598.JPG

dsc_0600.JPG

dsc_0601.JPG

dsc_0592.JPG

dsc_0593.JPG

dsc_0595.JPG

dsc_0602.JPG

dsc_0604.JPG

dsc_0605.JPG

dsc_0606.JPG

dsc_0607.JPG

dsc_0608.JPG

dsc_0612.JPG

 

dsc_0609.JPG

dsc_0610.JPG

dsc_0611.JPG

Nagyon büszke vagyok magunkra és arra, amit elértünk. Nagyon sok munkánk van benne, sokszor este 9kor jutottunk csak ki locsolni, fáradtan, kimerülve de harcolva az életért, a növényekért. Meghálálják!

Egyébként valamikor június végén Isteni csodával határos módon az útépítők átvitték a Suzukit az utca másik oldalára, úgyhogy felszabadult egy újabb szakasz... ősszel felkészül...

Már van vagy 160 liter virágföld félretéve hozzá, azt hiszem, itt sem jobb a föld.

dsc_0613.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kertinaplok.blog.hu/api/trackback/id/tr115015634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása