Kertészkedni egy társasházban, nehéz. De nem lehetetlen! Ezt a naplót azért írom, hogy egyrészt megörökítsem a kert változásait, a tapasztalataim, az emlékeim, másrészt azért, hogy másokat inspiráljak arra, hogy merjenek változtatni a lakókörnyezetükön és még a legvadabb betondzsungelt is próbálják meg zöldebbé tenni.

Én egy falusi gyerek vagyok, 29 éves (2019-ben). Pápakovácsiban nőttem fel (ez egy dunántúli kicsi falu, Pápa mellett). Végülis, ha az ember egy 6 házas utcában él, aminek a vége földútba torkollik, ami kivisz a szántóföldekre, illetve a telek végén egy domb van, azon túl meg a temető, és bárhova megy, óriási terek vannak, akkor az mégiscsak beivódik a bőrébe. A vérébe. Az agyába. A szüleim lelkes hobbikertészek, akik ahogy idősödnek, egyre többet panaszkodnak, hogy sok a munka a kerttel, de én azért nagyon is tudom, hogy mennyire büszkék arra, amit létrehoztak. Bár én mindig azt mondom, hogy több virág kéne, kicsit túlságosan is strukturális -  /az én szememnek/ - viszont mindamellett nagy terek, füves rész, formára nyírt sövények, lejtők, sziklakert, veteményes jellemzik. Fővárosi szemmel nézve órási telek.

Aztán az én introvertált jellemem a gimis megpróbáltatások után alig várta, hogy még nagyobb legyen a tér, ne is ismerjen senki se, mert hiába nagyok itt a terek, az emberek kevesen vannak és ismerik egymást. Nem mintha én lettem volna valami pletyka tárgya, egyszerűen vágytam a nagy budapesti titkok megismerésére, mit nekem vidéki nagyvárosok. Hogy utáltam azt, hogy "vidéki", hiszen akkor egész Magyarország vidék! Úgyhogy 18 évesen felköltöztem, ahogy ezt szokás mondani, koli, albérletek, aztán (mára már) férjemmel 2013-ban egy zuglói lakásba költöztünk, ami most is az otthonunk. Tetőtér, 3. emelet. Heló klímaváltozás és fák nélküli beton, nyáron 30 fok az alap a lakásban. Ok, legyen 28.

A társasházban 15 lakás van, és igen, ez a blog a társasház szépségeiről is fog szólni, hogy azért ez nem egy sétagalopp, és így közel 6 év után már igen-igen elvágyódom. De azt hiszem, szépen végig kell járni ezeket a fokokat, mert aki nem volt kollégista, nem lakott együtt másokkal, nem lakott együtt lakásban cigiző, mosdókagylóba hányó és otthagyó fiúkkal, vagy a szomszéd szobában szórakozóhely-szekussal szexelő lányokkal (na igen, ez nem volna gond, ha az ajtót be lehetett volna csukni, de az elválasztó ajtóban futott a netvezeték, és mikor a nyögésekre kel az ember, akkor nem az az első, hogy gyorsan kihúzom a kábelt és rájuk csukom az ajtót), nem aludt olyan ágyon, aminek a rugói beleálltak a belső szervekbe, nem lakott olyan sötét lakásban, ahol nem volt természetes fény és tele volt rácsozva, és pláne, hogy nem lakott társasházban, nem járta meg a közgyűlések poklát, az nem tudja igazán értékelni, ha van egy saját kis parcellája. Persze én tudom, hogy biztosan becsülik, de bár látnák az én szememmel, mikor mások udvarait, kertjeit nézem.

Szóval vissza a társasházhoz! A környék, hmm, kicsit lepukkant, a lakás, a társasház szép, igényes, új építésű. Van egy hátsó udvar, mondjuk azt, hogy kb 100-120 nm, de sosem mértem pontosan. Elárulom egyébként hol lakunk, a Nagy Lajos király útja és a Szugló utca kereszteződésének környékén. Sajnos a Nagy Lajos király útja itt eléggé elhanyagolt, mert itt fut a villamos, a sok kocsi, és fa, zöld alig. A betonon meg lehet pusztulni déltájban sétálva. Egyébként a Szugló utca lefelé és fölfelé igazán takaros, de nálunk nem. Mindamellett imádom a Bosnyák téri piacot.

Miután ideköltöztünk, rá egy évre örökbe fogadtuk Mollikát, egy kis terrier keverék kutyust, és ezt a hátsó udvart a vele való játékra használtuk. Nem igen használta egyébként senki az udvart, de azt tudni kell, hogy 4 lakás ránéz az udvarra. Azokat az első éveket azzal töltöttük, hogy a kutyakaki kérdést próbáltuk tisztázni. Merthogy akkoriban nekünk meg egy bérlőnek volt kutyája, és valaki mindig odaszaratta a kutyáját. De nem mi, mi kivittük az utcára sétálni a kutyát, max pisilni pisilt, de ha oda is kakilt 1x-2x, azt felszedtük. Volt még a szomszédunknak két macskája, az egyik beteges, nótorius lépcsőházba kakáló, hasmenéses macska, és szerintem ő volt a ludas, de csak-csak kieszközölték a lakók, hogy kitiltsák idővel a kutyákat az udvarról. Azt persze kiharcoltam, hogy a parkoló részen (az udvar mellett fut párhuzamosan) labdázni és frizbizni lehessen az ebbel.

A társasházról annyit, hogy vannak itt a veteránok, akik között egyfajta védszövetség van, ők azok, akik 18 éve, az építkezés óta itt laknak, számuk egyre csappan, jelenleg 4 lakás tulaja sorolható ide, ebből 2 lakás az udvarra néz. Az udvart egyébkét a 2000-es években a földszinti nyugdíjas pár rakta rendbe, mert az egész kb. sitt lerakat volt, de ezt csak az elmondásukból tudom. Csináltattak egy kerti fészert az udvar végébe, és kb. ennyi volt a sztori. Arról is jönnek a mendemondák, hogy másik két lakó veteményezett még annak idején a parkoló végén, ahol most egy kocsi parkol mindig.

Az udvar ÉNY-i végén egyébként fák vannak, de nemrég kivágtak néhányat a borostyán és/vagy elhalás miatt, úgyhogy rengeteg a vadhajtás. És rengeteg ez a szörnyű bálványfa is.

Az udvart ezen kívül, mármint a semmin kívül arra használták, hogy nyaranta pár alkalommal bográcsozzanak együtt a lakók, de ez is mióta itt lakunk, úgy kiveszett. Szóval van egy tűzrakóhely. Aztán pár éve lett egy nagy trambulin a kiskamaszoknak, egy kis kerti homokozó és idén egy kis csúszda is. Merthogy lett itt két kislány, az egyik most 3, a másik 2 éves, és ez a másik a miénk! :)

És tulajdonképpen meg is érkeztünk oda, hogy mi vezetett ahhoz, hogy ebbe az egészbe belekezdjek. Az igény onnan jött, hogy megszületett a kislányom, és olyan elemi erővel tört rám az, hogy egy valamennyire zöld környezetben nevelgethessem, hogy legyen egy kis szentély, ami a miénk, ahol meg tudom mutatni neki, hogy a zöldségek, gyümölcsök honnan is jönnek (nem, nem a bolt polcán nőnek). Felbuzgott az a vidéki vérem!

Persze én már pedzegettem sok éve az egyik lakónak, hogy mi lenne, ha kertészkednék itt kicsit, ő persze legyintett meg elvette a kedvem, hogy hagyjam, van itt kertész /néhavonta/, meg 1-2 ember pötyörészik ott az udvaron, ne csináljak én semmit. Úgyhogy akkoriban ez annyiban is maradt.

Az évek során persze minden közgyűlésen ez volt a téma, hogy legyen már valami takarosabb udvarunk, de pl. a nyugdíjas házaspár földcserétől elkezdve mindenféle beruházást szeretett volna, mások meg azt mondták, idézném édesanyámat, hogy álljon meg az ágybaszarás, ennyi pénzt nem fogunk rááldozni. Úgyhogy maradt az, hogy nagyritkán kijött a kertész sövényt vágni meg füvet nyírni. Nekem maradt a folyosó-kertészkedés balkon helyett, az emeleten (erről majd írok egy másik posztban).

Ám 2018 tavaszán, sutty, elhatároztam magam, és vittem egy OBI-s árnyékos ágyástervet a közgyűlésre.

Mutatok egy képet az udvarról akkoriban.

Az udvar rövid leírása: hosszúkás terület, ahonnan fotózom, ott a nyugdíjas párnak van egy kis takaró tujasövénye, erre merőleges a fagyal sövény ami végig fut az udvar mellett, és elválasztja azt a parkolótól. A 2/3 részénél látunk két tönköt, hogy itt volt valaha két nagy fa, de én ezekkel már nem találkoztam éltükben. Bal kéz felé egyébként málladozik a vakolat, borostyán, és egy elvadult orgonasor látható. Hátrébb ugye a kerti sütögető, trambulin, fészer. A fészer mögött, mellett rengeteg hulladék, egy mini lomi. A trambulin mögött az elsőn lakó hölgy kis fűszerkertje van, plusz leghátul is ő ültetgetett szedret, íriszt, krizantémot. A fű egyébként elég gazos, nyáron időnként kiszárad, de sokat locsolják, úgyhogy annyira nem vészesen. Egy hatalmas juhar áll a szomszéd telek tövében, lombjának nagy része az udvarunk fölé lóg. Én azt mondom, hogy hálás vagyok érte, mert nyáron szuperül hűsít itt a fővárosban, délután szinte teljesen árnyékba borítja az udvart. Kertészeti szempontból nem a legszerencsésebb, mert szinte nincs olyan terület, ami igazán napos lenne, de itt azt mondom, a mai hőmérsékletek mellett inkább legyen árnyék és kibírhatóság.

Az én akkori ötletem az az volt, hogy, bár a képen pont nem látható, mert a bal alsó szélén helyezkedne el, de az ott lévő gazos kis oldalsávban egy árnyékos dísznövény ágyást hoznék létre. Ekkor a közgyűlés odáig fajult, hogy megszavazták, hogy én legyek a kert felelőse, és évi 60 000 Ft-ot költhetek rá. Igazából a közös képviselőnek ebben annyit köszönhetek, hogy egy másik társasházat említett, hogy egy hölgy ott szintén ilyen felállásban milyen szép kis kertet művel a lakók örömére. Mivel nem is voltak sokan a közgyűlésen, törvénybe lépett a nagy változás.

A következő posztban pedig elmesélem az árnyékos ágyás történetét.