Kerti naplók

Kerti naplók

Vágott virágágyás

2019. augusztus 16. - Kéktúra

Volt valami előszele ennek az ágyásnak. Vágott virág ágyás vagy vágott virágágyás? Lényegtelen, még 2018. őszén fogtam magam, és ültettem téli / illatos loncot (Lonicera fragrantissima) és két pünkösdi rózsát, peóniát a mostanában menő nevén.

A lonc az első fénysugár a téli éjszakában és hogy, de hogy imádják a dongók! Az illatát mérföldekről érezni, csodálatos, csodálatos. Ha már elég nagy cserjénk van, érdemes egy ágat bevinni otthonra és beillatozza a lelkünket is.

dsc_0634.JPG

A loncot először beborítják a virágok, utána jönnek a levelek. Egyébként jópofa a levele is, egész évben szép cserje. A loncoknak egyébként egyre nagyobb rajongója vagyok, pont azért, mert a legtöbb nem egy vadul terjeszkedő fenevad, hanem kedves, illatos barátai a kertésznek és a rovaroknak egyaránt.

A két bazsarózsa pedig a "Shirley Temple" és a "Sarah Bernhardt" volt, ezek lágyszárú bazsarózsák. Ám később kiderült, Sarah-nak hűlt helye, helyette szerintem két Shirley jött, csak az egyiket brutálisan elverte a májusi eső, ld lejjebb.

img_20190529_094111.jpg

img_20190603_161731.jpg

Mit kell tudni a lágyszárú bazsarózsákról? Nem szabad őket mélyre ültetni, a kis bucakjuk ki is lóg a földből, nem szeretik az átültetést. Télre visszavonulót fújnak, tavasszal pedig hozzák a leveleket és a virágokat. Ezek a fejek olyan nagyok, hogy karózást igényelnek. Van, aki olyan szerkezetet használ, mint az alsószoknyák, hogy az egész növényt alulról meg tudja támasztani. Amilyen szépek, olyan hamar elillannak.

Plusz ősszel egy almafát is ültettem nem sokkal melléjük, úgy hívják 'Éva', régi magyar nyári almafajta. Még igazán kicsike, nem hozott még gyümölcsöt.

Na és tavasszal az utolsó lökést az adta meg egy vágott virágágyásnak, hogy megnéztem a Great British Garden Revival műsort, benne a Cut Flower Garden résszel. Még volt egy kis szelete az udvarnak, amit használhattam, egy háromszög, az egyik fatönkkel a csúcsán és egy hátsó kis kijárattal a sövény közepén, illetve az ívet az almafa adta meg. Fogtam magam, kicsit lustán felástam ezt a részt, belekevertem érett komposztot és tádá, kész volt az ágyás!

Az a görbe kis fácska az alma, idén tavasszal. Csináltam egy futtatót, klemátiszoknak, elég nyüzüge lett, de az enyém :D Fogtam, levágtam néhány vesszőt és összekötöztem. Ez is ilyen Monty Don ihletés, de ugye neki van mogyorója (haha) és abból kicsit jobbfélét lehet csinálni.

64580480_2231422100227875_6704026899141623808_n.jpg

A futtató tövébe egy Clematis alpina alapfajt ültettem (havasi iszalag), ez kislevelű klemátisz. Melléje pedig még a tavaly folyosóra ültetett, szerintem "Snow Queen"-t, de ez is egy újabb növényszállító baki miatt lett az, ami. Mert én egy rózsaszín változatot, valamilyen lengyel hangzásút választottam, helyette ezt a fehéret küldték véletlenül.

klema1.png

Az alpina nagyon korán virágzik, de ez a fehér is. A klemátiszok közül vannak korai, közép- és későn virágzó típusok. A koraiak a tavalyi szárakon virágzanak, ezeket virágzás után kell megmetszeni, utána pedig hagyni növekedni. A loncra ugyanez igaz.

Nekem a klemátisszal a folyosón volt gondom, mégpedig elfeketedett és kipusztult. De a szabadföldiek eddig jól vannak. A klemátisznál az a fontos, hogy a töve árnyékban, hűsen legyen, a teteje pedig napfényben fürödjön. A vásárolt klemátiszokat érdemes 10 cm-rel lejjebb ültetni, mint ahogy a kaspóban megvettük, plusz ugye körbeültetni olyan növényekkel, amik árnyékolják a töveket. Kell neki támaszték, de pompásan kapaszkodik.

Így futotta be a futtatót:

dsc_0378.JPG

A kislevelű a havasi iszalag, a nagyobb a 'Snow Queen'.

dsc_0379.JPG

Egy harmadik klemátiszt is ültettem a közelükbe, de azt a bangitára akartam felfuttatni, de mivel a bangita még nagyon pici, ezért áttelepítettem azt a klemátiszt (korallszínű "Little Mermaid") máshova.

A kikeleti bangitáról néhány szó, ez is egy nagyon korán virágzó cserje, tél végén virágzik. Ez az első éve itt, úgyhogy nem is láttam a virágait, nyár közepén volt egy időszak, amikor nagyon lekókadtak a levelei, pedig öntöztem. Kicsit bebarnultak a levelek szélei, azt hiszem jövőre derül ki, hogy mi lesz vele.

Az egyik kertészettől rendeltem árvalányhajat is, az pedig sajnos meg sem eredt. Az árnyékos ágyásból áttelepítettem ide a vattacukorfüvet, de az sem hozott még vattacukrokat, csak a zöld fűrésze van meg. Elvileg ősszel lesz a virágzása, én kicsit bizonytalan vagyok de reménykedem!

Két rózsát is vásároltam az ágyásba. Sajnos őket is benőtték az egynyáriak, és még nem tudtak érvényesülni. Majd jövőre már több teret hagyok nekik. Egyébként az egyik David Austin rózsa, "Jubilee Celebration", a másik pedig egy történelmi rózsa, 'Reine des Violettes'. A történelmi rózsák azok a rózsák, amelyeket 1920 előtt nemesítettek, tehát kiállták az idő próbáját, robosztusak. David Austin pedig azért a leghíresebb rózsanemesítő, (tőle jön az angol rózsa kifejezés nálunk), mert olyan rózsákat nemesített, amelyek illatosak és folyamatosan virágzanak. A régi rózsák közül a legtöbb pl. csak egyszer virágzik pár hétig, aztán kész, vége a szezonnak.

Egyébként az én rózsa bakancslistámon első a "Gertrude Jekyll" rózsa, ez is egy David Austin rózsa, az angolok közönségkedvenc rózsája. Ha majd egyszer lesz egy kertem.... akkor ez lesz az első, amit ültetek. Olvasom Gertrude Jekyll műveit egyébként.

Az ágyásban helyet kapott még néhány málnabokor és két rebarbara is. A rebarbarát a szüleimtől kaptam, isteni finom nyersen cukrozva vagy krémlevesként egyenesen pompás! A rebarbara nincs a legjobb helyen, nem is tudtam idén szüretelni, olyan kicsik a szárak. A málna is keveset termett, de rájöttem, hogy egy részük őszi, másik részük meg nyári, úgyhogy még számítok pár szemre.

A képen fókuszban a rebarbara kezdemény még télen, mellette a málnák és bal oldalon a lonc. A kaspó az egyik rebarbarát takarja, elvileg ugye gyorsabban nőnek, ha egy nagy kaspóval borítjuk őket, sötétben. Nekem ezt elfújta mindig a szél, de sajnos nincsen nagy terrakotta kaspóm erre a célra.

dsc_0532.JPG

A képen látszik a nedvesebb földrész, hát ezt imádták a dongók, állandóan innen hordták a földet a kis fészkelő helyeikhez. Vásároltam egy kis rovarhotelt is az udvarba, és nemrég néztem, nagyon sok lyukból szépen kikeltek a lakók.

dsc_0418.JPG

Ez a rész egyébként a magaságyás felőli ágyásrész. Ide kerültek még íriszek, amiket anyukámtól kaptam, velük potyautasként jöttek ibolyák, de az íriszek egyáltalán nem szeretik az árnyékot, és szegényeket jó hátra sikerült beültetni. Az íriszek azt szeretik, ha a rizómáik csak félig vannak betemetve földdel, pörköli őket a nap. Úgyhogy ezeket teleportáltam más részre, illetve majd az utcára fognak kikerülni ősszel.

Az áttelepített íriszek: azért kell levágni a szárukat, hogy könnyen begyökeresedjenek, ne vigye el őket a szél.

dsc_0372.JPG

Eddig a virágyágyás jobb széléről volt szó:

dsc_0395.JPG

 

Van itt még csillagfürt, ezt kertészetben vettem, nagyon helyes növény, a cottage gardenek elengedhetetlen tagja. Egy tövet vettem, visszavágtam, amikor elnyílt és hozott újat helyette. Évelő növény, izgalmas levelei vannak. Képen a lila hosszúkás az:

dsc_0679.JPG

És akkor jöjjön egy sokkal izgalmasabb rész, a magról vetés és a palántázás!

Szerintem minden tavasz csúcspontja a kertész életében, amikor a kis magokat elveti, figyeli a csírázást és nevelgeti a palántákat, mint gyermekét. Aztán év közben elcsodálkozik, hogy mekkorára nőttek!

Én vetettem szabadföldbe is, illetve hogy biztosra menjek, a lakásban is palántáztam. A pillangóvirágra nagyon ráfeszültem, hogy sikerüljön, úgyhogy vagy 3-4x, nevetségesen sokszor ültettem ide is, oda is, és persze rengeteg is lett belőle, imádom!

Magokat laza virágföldbe érdemes ültetni, erre szerintem pl. a Florimo általános virágföldje teljesen megfelel, de van, aki perlitet kever vagy zúzott követ a virágföldhöz, vagy valami mással lazítja. A lényeg, hogy ne legyen túl tápanyagdús, az majd jöhet később. Vannak egyszerű tálcák, vannak rekeszes ültetőtálcák, lehet WC-papír gurigába, tejfölös dobozba, joghurtos dobozba ültetni, esetleg tojástartóba (nekem ez nagyon nem vált be, túl kicsi ott a hely). A legfontosabb, hogy minél több napfény érje a kicsiket! Nekünk tetőtéri ablakaink vannak, délre néznek, viszont tartó csak 1 m-rel az ablakok alatt van, így miután csúfos kudarcot vallott az első két magvetés (megnyúltak szegény magoncok), felstócoltam a tálcákat mindenféle tárggyal és így fürödhettek a napfényben.

Sokféle magot ültettem, pl. törpedáliát, pom-pom dáliát, egynyári kúpvirágot ("Gloriosa daisies" keverék), pillangóvirágot (keveréket), estikét, rézvirágot, gyűszűvirágot. Illetve sok egyebet, de azokról azért nem írok, mert nem keltek ki vagy nem maradtak meg végül a kertben. Pl. ültettem többféle fa magot (hűtöttem 1-1 hétig a fagyóban, leforráztam vízzel stb. de semmi.)

Idén meg már rengeteg új magot rendeltem, vettem innen-onnan, hogy még változatosabb legyen a jövő tavaszi szezonkezdés.

Alant rézvirágok, átültetés előtt:

img_20190414_091606.jpg

Rézvirág, kúpvirág, dália már nagyjából külön:

img_20190418_095008.jpg

Elől pillangóvirágok:

img_20190418_095016.jpg

Hogyan ültetek én? Ritkásan ültetőtálcába. Amint megjelennek az első igazi levelek (az első pár mindig csíralevél), akkor érdemes különültetni, pl. ezek a tőzegkaspók nagyon jók erre, mert azokkal együtt lehet elültetni majd a szabadföldbe a palántákat, így nem kapnak ültetési sokkot. Március 20. előtt nem érdemes vetni, legalábbis a fagyérzékenyeket. Kb. 6 hetes korukban kell kiültetni őket, addigra eléggé megnőnek, kinövik a helyüket. Amelyik nem fagyérzékeny, azokat lehet korábban is vetni. Miután a benti melegben megerősödnek, kiültetés előtt még edzeni kell őket a kinti hőmérséklethez. Nálam ez azt jelentette, hogy az első napokban csak pár órát raktam ki a lakás elé, aztán egyre többet és végül éjjelre is kinnhagytam (ha már nem volt fagy). A WC-papír gurigával gyűlt meg a bajom, egyáltalán nem tartotta meg a vizet és nem nagyon élte túl senki bennük. Pedig nagyon jó kis újrahasznosítás az is, és az is mehet a földbe a növénykével együtt.

És akkor néhány kép felnőttkorukból, sárgák kúpvirágok, rózsaszínek pillangóvirágok:

dsc_0214.JPG

dsc_0222.JPG

dsc_0366.JPG

dsc_0550.JPG

dsc_0553.JPG

dsc_0371.JPG

A méretük: kúpvirág olyan 80-100 cm magas, a pillangóvirágok 120-180 cm magasak lettek. A beporzók imádják őket és ha visszakanyarodunk oda, hogy miért is vágott virágágyásról írok, hát azért, mert ezek az egynyári virágok kiváló vágott virágok! A kúpvirág különösen szívós, tartós virág, a pillangóvirág kevésbé, de nagyon kecses.

A pillangóvirág már tavasszal belekezd a virágzásba, a kúpvirág inkább nyár derekán. Gondos visszavágással a fagyokig boldogítanak!

Hozzájuk társult tavasszal a szabadföldbe vetett fátyolvirág, illetve a futtatóra felfuttatott szagos bükköny. Utóbbi nagyon illatos kis növény. A többinek nincs illata.

dsc_0693.JPG

Igazából a pillangóvirág dominálja az ágyást, a bal szélét pedig a dáliák.

No, a dáliák is egy külön mese. Én nagyon sokat vettem és kaptam is, de pl. a  vettek közül, egy rendelésben 4 különböző fajtát kértem, összesen 1 eredt meg. A dáliák fagyérzékenyek, óriási gumója van, és amelyik gumón van szem, abból lesz növény. Van, aki még üvegházban kezdi a növesztését, tehát még tavasszal elülteti földbe, megvárja, míg megerősödik, és a fagyok elmúltával megy ki. Én szerintem május elején már szórtam is ki őket a földbe. A dáliák a késő nyár virágai, kell nekik idő. Én ugye ültettem magról is, de azok még kicsik és kicsi virágokat is hoztak (van, aki azt mondja, érdemes első évben levágni a bimbókat, hogy a növény a gumót növessze). Na nálam most annyi van, hogy már sejtelmem sincs, melyik van gumóról és melyik van magról.

Azt tudom, hogy ami virágzik, az a "Thomas Edison' és a "Créme de Cassis'. A legtöbbnek több a zöldje, mint a virága, szóval nagyon tanácsot most nem akarok adni, inkább jövőre többet fogok tudni.

Addig is ezekről a dáliákról képek:

Créme de Cassis:

dsc_0209.JPG

Thomas Edison:

dsc_0564.JPG

A dáliák pl. nem könnyen megközelíthető növények a rovaroknak, így ezek nem igazán beporzóbarát virágok. Vágott virágnak viszont kitűnőek! Ősszel fel kell szedni a gumóikat és tárolásukat biztosítani.

Rengeteg rézvirág palántám volt, nos, ezek sem érzik itt túl jól magukat, talán 1-2 tő, ha virágzik. De azok sem olyan pompásan.

dsc_0567.JPG

Büdöskét, azaz bársonyvirágot, valamilyen nemesebb fajtát vásároltam egy ilyen belvárosi palántavásáron, nos, be kell vallanom, gyönyörű. Nem az a klasszikus büdöske, szép magas, tömött virágú. Kiváló vágott virág, tartós. Itt az elmosódott narancs folt:

dsc_0551.JPG

Amiért ezt a képet mutatom, az természetesen a gyönyörűséges agapanthus, azaz szerelemvirág. Ezt is szüleimtől kaptam és olyan szépen kivirágzott. Nekem nagyon tetszik a naranccsal együtt, amúgy is imádom a kékes-lilás árnyalatú virágokat.

Az agapanthust is védeni kell a fagyoktól télen, kicsit hasonlítanak a levelei a nősziromra, csak kevésbé hegyesek. Ez egy igazi kortárs, modern virág.

A szagos bükkönyről pár szó: egynyári virág, kúszónövény. Sweet pea angolul, illatos kis virágokat hoz. Valamikor tinikoromban olvastam róla, és azóta szerettem volna magamnak is. Magról vetettem, fagytűrő növény. Hamar ki is került a szabadba, a futtató sarkaiba ültettem, illetve fent a folyosón is ládákba. Amivel nem számoltam... míg az angoloknál egész nyáron virágzik, itt nem. Itt bizony felmagzik, amint beköszönt a kánikula, mert nagyon nem szereti a hideget. Így sajnos nem tartott olyan sokáig a virágzása sem.

Egy csokor szagos bükköny a kislányom kezében, ez idén a kedvenc képem:

dsc_0652.JPG

Az ágyásban egyébként helyet kapott még sok-sok harangláb, de ezek magról keltek, idén még nem virágoztak. Sok-sok gyűszűvirág (kétnyári növény, szintén csak jövőre fog virágozni, de óriási elvárásokkal vagyok iránta), levendula, illetve egy ördögszem, sötétbordó színben. Az ördögszem évelő.

dsc_0364.JPG

Ami kimaradt az ágyásból és hiányzik, az a virágok melletti kísérőnövények, tehát ami a csokrokhoz megy, mint zöldség. De már szereztem magokat ebből-abból, jövőre okosabb leszek ebben is.

Nem olyan régen, megunva a szárazságot és a gazokat, a tavalyi levélkomposztot leszórtam az ágyásba, és szépen visszatolták a gaz szaporodását. Visszatartja a nedvességet is, remélem a talajt is javítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertinaplok.blog.hu/api/trackback/id/tr1315012722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása